Az U14-es csapat tavalyi helyezése: 20.
Vezetőedző: Peterdi Imre
Mennyiben változott a keret az előző bajnokság óta, és mennyire látod erősnek a csapatot?
Újpestről két játékos, a Fradiból eddig egy játékos érkezett, de elképzelhető, hogy még további gyerekek is csatlakoznak hozzánk. Vannak egyéniségek a csapatban, akik kimagasló munkára képesek, és akikből jó hokis lehet majd. De gyerekekről van szó, bármikor képesek szélsőségekre. A felkészülés során például sorozatos jó eredmények és győzelmek után beleszaladtunk egy 11-2-es vereségbe, ráadásul éppen Dunaújvárosban, ami számomra fájó volt.
Mi lehet a legnagyobb kihívás az év során?
A folyamatos fejlődés. Izgatottan várom a munkát, mert eleve nagy kedvvel vágtam bele, amikor a Vasashoz kerültem. Azért nagy figyelem és fegyelem szükséges ebben a korcsoportban, hiszen itt 15-20 centi különbségek vannak a játékosok magassága között. Tudni kell, hogy Hoffmann Attiláék remek munkát végeznek a fiatalabb korosztályú csapatoknál, az ő keze alól már jó hokisok kerülnek hozzánk, és mi tovább csiszoljuk a tudásukat. Nagyon fontos szerepe van az erőnlétnek ebben a korban, ezen is dolgoznunk kell.
Hova várod a csapatot a bajnokság végére?
Nagyon büszke lennék a srácokra, ha sikerülne a selejtezők után az A csoportba kerülni. Ha ez összejönne, akkor valószínű, hogy amolyan pofozógépek lennénk, mert ott azért jóval magasabb a színvonal. Ha a B csoportba kerülünk, akkor sincs nagy probléma. A selejtezők során miénk az egyetlen hatos csoport, a Ferencváros, a Debrecen, a Zalagegerszeg, a Csíkszereda és a Felcsík lesz az ellenfelünk.
A személyed azért garancia lehet a fejlődésre, hogy egy kicsit hízelegjünk.
Nagyon jó érzés, hogy mióta itt vagyok, folyamatosan jönnek a gyerekek, érdeklődnek, hogy lehet a csapatomba kerülni. Kellemes teher válogatni, szembesülni azzal, hogy sokan szeretnének jégkorongozni, és jó érzés, hogy sokan ismerik a pályafutásomat. Már mindannyian várjuk a selejtezőket.
A Vasas HC U14-es csapatának 2016-17-es kerete:
Almásy-Szabó Gábor, Antal Barnabás, Balasits Barnabás, Balázs Olivér, Bella Botond, Borsos Dominik Bence, Bukor Petra, Dobosy Balázs, Földes László, Gere Levente, Kerekes Kármen, Kollár Benedek, Lambert Levente, Márkus Márk, Maslovski Georgi, Propszt Benedek, Rozsmann Krisztián, Sántha Botond, Sántha Viktor, Somosvári Ádám, Soponyai Áron, Soponyai Vince, Stróbl Lara Katalin, Tóth Miklós, Trauttwein András
Edzők: Peterdi Imre, Hoffmann Attila, Perczel Gábor, Kukucska Balázs
|