Sapporo vasasos hősei főszerepben
forrás: vasassc.hu
Markánsan jelen lesz klubunk a Magyar Jégkorong Szövetség szombati gáláján a Papp László Sportarénában.
Idén ünnepli megalakulásának 90. évfordulóját a honi jégkorongszövetség, a magyar sportélet újkori történetének egyik legnépszerűbb és legnagyobb ütemben fejlődő közössége méltó programot szervezett a jubileum tiszteletére.
A 2008-ban Japánban az A-csoportos szereplést kivívó magyar válogatott kerete szombat délután gálameccset vív Finnország öregfiúk válogatottjával, majd ezt követően a jelenlegi nemzeti csapat mérkőzik meg a lengyel válogatottal.
A sapporói csoda résztvevői közül Szuper Levente, Ladányi Balázs, Horváth András és Peterdi Imre is a Vasas-család tagja, nem véletlenül tartja a vélemény: a Vasas szakmai stábja az egyik, ha nem a legerősebb a mai utánpótlásban.
Őket kérdeztük a gáláról.
Szuper Levente, a Vasas SC jégkorong-szakosztályának vezetője:
„Megtisztelő és megható, hogy kilenc évvel a feljutás után még mindig érdeklődnek irántunk, és még mindig igény van arra, hogy egy ilyen jellegű eseményen szerepet kapjunk. Igyekszünk majd meghálálni ezt a bizalmat, ezt az érdeklődést, bár azért a jégen már nem biztos, hogy minden úgy megy majd, mint régen. A magyar jégkorong elmúlt 90 évében nem csak mi voltunk meghatározó csapat, de örülünk, hogy az egyik központi szerep a miénk. Valamennyien azért maradtunk a jégkorong mellett, hogy azt a tudást, amit az évek során összeszedtünk, megpróbáljuk átadni az új generációk tagjai számára. Ez egy kellemes és boldogsággal teli küldetés, ezért dolgozunk nap mint nap a magyar jégkorongsportban, és mi a Vasasban.”
Horváth András, ifjúsági csapatunk vezetőedzője:
„Egyrészről óriási megtiszteltetés a magyar válogatott mezében újra jégre lépni, és a magyar közönség előtt játszani, másrészről mindig felelősség is. Éppen ezért egy kis izgalommal várom a szombatot, hiszen bár a közönség vélhetően nem rója fel majd nekünk, hogy a tempó, a játék ritmusa nem lesz olyan, mint anno, mégiscsak lesz egyfajta várakozás benne, hogy mutassunk megint valami olyat, mint fénykorunkban. Jó érzés, hogy legendának neveznek bennünket, az izgatottság mellett igyekszem majd így megélni a mérkőzést, és persze arra is figyelek majd, hogy ne sérüljek meg. A közönség számára ez az este egy kiváló lehetőség lesz arra, hogy megértse és világossá váljon számára, milyen hatalmas fejlődésen ment át a sportág, és milyen fizikális különbségek vannak az aktív és a korábbi aktív játékosok között. Kapnak egy képet majd arról, hogy a mai fiatalok milyen áldozatokat hoznak, hogy magas szinten űzzék a sportágat, és milyen kemény fizikai munkát tesznek bele a sikerért a mindennapokban.”
Ladányi Balázs, juniorcsapatunk vezetőedzője:
„Közel tíz év telt el a feljutás óta. Boldog vagyok, hogy pályafutásom vége előtt megadatott nekem az, amit ott Sapporóban történt. Az volt abban a sikerben a legfelemelőbb, hogy egy olyan társaság érte el, amelynek magja 10-15 éven keresztül dolgozott és játszott együtt, közösen lépegettünk folyamatosan előre, és éltük meg a magyar jégkorong fejlődését. Balu vagy éppen én is 200 feletti válogatottsággal bírunk, hosszú évek küzdelme és munkája volt abban a sikerben. Ott voltunk a C csoportban, és arról álmodoztunk, bárcsak egyszer feljutnánk a B-be. Aztán pedig más magasságokig jutottunk. Azért is volt nagy az a siker, mert akkor még nem volt akkora merítési lehetősége a sportágnak, mint most – és ez a tény semmit sem von le a krakkói feljutást kivívó csapat teljesítményéből. Mindenképp jó érzés lesz újra felhúzni a magyar válogatott mezét.”
Peterdi Imre, U16-os csapatunk vezetőedzője:
„Izgatottan várom a szombatot, hiszen az ellenfél csapatában világbajnokok, Stanley-kupát nyerő játékosok is szerepelnek, nagy bennem a várakozás. Mindig örömteli, ha a sapporói brigád összejön és találkozik. A kondi azért már nem olyan, mint régen, annak ellenére, hogy a pálya mellett azért mindannyian ott vagyunk valamilyen formában. Gondolkodom is, hogy ma a teljes felszerelésemet leviszem a jégre, és a srácokkal egy kicsit készülök szombatra. Elég sok emlék köt az arénához, mindig jó érzés egy ilyen közönség elé kicsúszni a jégre. Várom a hétvégét.”
A Magyar Jégkorong Születésnapja programsorozat menetrendje:
8:00-9.45 – Gyerekhoki-torna
12:00 – Magyarország-Lengyelország, felnőtt női válogatott-mérkőzés
16:00 – Magyarország-Finnország, öregfiúk mérkőzés
19:00 – Magyarország-Lengyelország, felnőtt válogatott-mérkőzés