Könnyed játékkal is nagyarányú győzelmet aratott a Ferencváros a nagyon fiatal Vasas ellen.
Sokáig fölényesen vezetett a kapuvasakban a gólokkal szemben az FTC, negyed órát kellett várni az első Fradi-gólra, de addig lőttek már négy kapuvasat a zöld-fehérek. A gólok számában a ferencvárosi dominancia nem mutatkozott meg, az FTC akkor teremtett helyzetet, amikor akart, ezekkel bőkezűen bánt. Látszott, vigyáznak a Vasas-játékosokra, nem erőltették a fizikai játékot, nem voltak ütközések, nem volt nagy harc a korongokért.
Könnyed győzelem volt, de a Vasas tisztességgel helyt állt, a középső játékrészben adódott a legtöbb lehetőségük. Egy profi csapat egy félig ificsapattal játszott, nem meglepetés a nagy különbség, viszont így a fiatalok is látták, miben kell még fejlődniük. A végén szórták meg a Vasast, sokáig 3-0 volt, a középső harmadért dicséret illeti őket.